Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2015

Daze 4. rész

Sziasztok. Bocsánat a késésért kicsit sok volt ezen a héten a dolgozat és tanultam mert nem akartam hogy becsússzon egy rossz jegy. Na a lényeg az, hogy meghoztam a 4. részt. Jó olvasást! Bill pár nappal később ugyanabban a székben, ugyanabban a szobában volt és ugyanazzal a személlyel nézett farkasszemet. -Szeretné ha bocsánatot kérnék?-kérdezte Tom. -Miért?-kérdezte teljesen közönyös hangon Bill. -Hát, tudja, a múltkoriért. Már azt hittem hogy ön elment és kapok majd egy bunkó zsernyákot. -Csak hogy tisztázzuk most sem maga miatt vagyok itt. -Hát persze hogy nem.-felelte Tom gúnnyal. Bill szép lassan felhúzta az egyik szemöldökét és így nézett Tomra percekig. Majd színtelen hangon folytatta a "beszélgetést". -Szóval. Maga tulajdonképpen bevallotta a bűnét. -Ezt mire alapozza? -Maga most viccel, ugye? Nos lássuk. A gyilkosságok elkövetése közben néha küldött egy levelet a rendőrségnek amiben bevalotta a gyilkosságokat, földönfutónak nevezte a rendőrséget sőt még

Daze 3.rész

Bill sokkoltan csukta be a lakásának ajtaját. Nem tudta elhinni azt amit Patrik mondott neki. Ez az ember tényleg ekkora szörnyeteg volna? Nem hitte el. Rossz volt bevallani, még magának is, de azok alapján amiket hallott erről az emberről még ő is megijedt. 'Le kéne mondanom. Meg kéne mondanom Patriknek, hogy nem tudok ezzel az emberrel foglalkozni. De az gyávaság lenne. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy senki sem lesz majd ezzel az emberrel normálisan beszélni csak én.' Ezek a gondolatok áramlottak Bill fejében miközben bement a fürdőbe és kibontotta a hosszú fekete haját. -Bazdmeg. Rendben. Megpróbálom. Beszélek vele, és ha valami gáz van, nem vállalom tovább.-mondta a saját tükörképének. Ebben a pillanatban mintha látott volna valakit a háta mögött. Egy raszta, ajakpc-s fiatalembert. A fiú először csak komoran nézett körbe, majd amikor megpillantotta Billt, elmosolyodott és Billre kacsintott. Bill ijedten fordult meg, de a férfi már nem volt ott. Kezébe vette a pisztoly

Daze 2.rész

A férfit bevitték a kapitányságra majd a kihallgató szobába és ott várt arra a rendőrre aki majd kihallgatja őt. Bill egy kis szobából figyelte és mindent tökéletesen belátott, de a férfi nem látta őt. Most már nem volt ideges se a férfi sem Bill. Viszont a férfi félt. 'Valószínűleg én is félnék a helyében.' -Te akarod vagy menjek én?-kérdezte Billtől Anne. -Én megyek. Még a szart is kiakarom szedni belőle.-mondta Bill majd belépett a kihallgató szobába. -Ez az jó hogy maga jött most legalább hallhatom majd magát beszélni.-mondta a férfi miközben gúnyos vigyor terült el az arcán. Bill, bár már most kezdett újra ideges lenni, egy szót sem szólt. Csak leült a férfival szemben miközben végig a férfi szemébe nézett. Nem veszthette el az eszét. Abban a szobában, ahol ő nem rég állt most ott van Anne is. És Anne főnöke. Anne erőltette Bill bevételét ha most Bill neki esik a férfinak akkor Anne-t lefogják venni az ügyről. És azt a világért sem akarta volna. Anne volt az egyetlen ak

Daze 1. rész

Sziasztok! Valamelyik nap egy dokumentum filmet néztem és így jutott eszembe ez a történet. Mivel most majd ezzel fogok inkább foglalkozni ezért nem tudom hogy mi lesz majd az első történetem sorsa de az biztos hogy befogom fejezni. Nem mondok előre semmit sem ezzel a sztorival kapcsolatban értelem szerűen a főszerepben Bill és Tom van de testvéri kapcsolat itt sincs köztük.  Jó olvasást! Bill feszülten figyelte, ahogy a férfi meggyújt egy cigarettát és szívni kezdi. 'Remeg a keze. Kibaszottul remeg az a kibaszott keze!' gondolta Bill miközben egyre idegesebb lett. -Hát nem értik barmok!-kiabált a férfi miközben az asztalra ütött.- Nem csináltam semmit! Nem ismertem őket párszor beszélgettünk de semmi több!- kiabált továbbra is  felháborodottan. Bill ekkorra már szinte megfojtotta a férfit a nézésével. -Egyáltalán minek jöttek ennyien? Nem vagyok elmeháborodott! Ott van az a fekete hajú pasi a sarokban az ÉN sarkomban! Itt van, de még nem szólt egy árva szót sem!- mondta