Daze 6.rész

Bill leparkolt egy kocsma előtt ami München központjában volt. Nos.....nem volt valami nívós hely de a célnak megfelelő volt. Billt egyenesen meglepte az a romlottság ami ott volt. A levegőben alkohol és cigaretta szag terjengett. Bill észrevette, hogy a tömeg eléggé megoszlott volt. Néhányan biliárdoztak, ittak a pultnál, csajoztak vagy hangosan beszélgettek az egyik asztalnál de senki sem volt egyedül. Bill pedig ott állt hát...egyedül. Hirtelen úgy érezte hogy nem oda való. Ő túlságosan komoly ember ahhoz, hogy egy ilyen helyen rendesen fel tudjon oldódni.  Már éppen fordult volna meg azzal a szent szándékkal hogy elhagyja a klubbot, de aztán visszafordult és határozott léptekkel elindult a pult felé. Miközben ment rengetek férfi tekintetét érezte magán. Úgy néztek rá mint ahogyan Tom is szokta. Nem tudta hogy miért nézték. Kíváncsiságból vagy azért mert olyan....szemre való volt. Mindenesetre nem tetszett neki a felállás. A tekintetek amiket magáénak tudhatott szinte átszúrta a hátát és lelki szemeivel látta ahogy a férfiak a háta mögött kajánul vigyorognak. Oda ment a pulthoz és kikérte a piáját. Teltek az percek és Bill egyre több alkoholt vitt be a szervezetébe. Nem igazán állt szóba senkivel. Nem azért jött hanem azért, hogy végre kiverje Tomot a fejéből. A végén amikor eldöntötte hogy haza megy megfordult ugyan, de semmit sem látott csak elmosódott arcú embereket. Egy kicsit állt egy helyben és a látása kitisztult de amikor tett egy lépést előre egyből minden újra homályos lett. 'A picsába a kocsmából nem tudok kijutni hogy jutok majd haza?' Ezek a gondolatok jártak a fejében miközben elindult de egyből elvesztette az egyensúlyát.
-Héj szépségem!-szólt neki egy teljesen idegen férfi hang.  Bill nem látta hogy ki az sőt abban sem volt biztos hogy neki szólnak de nemsokára egy fiatal férfit látott maga előtt tornyosulni. Rövid fekete  haja volt és kék szeme. Az arca nyugodtságot sugárzott de az ajkain kaján vigyor ült. Bill zavartan felpislogott a férfire de még akkor is pontok ugrándoztak a szeme előtt.
-Adam vagyok.-mutatkozott be az idegen de nem fogott kezet Billel.
-Öhm...Bill.  Tudod hogy merre van a kijárat?-mondta Bill artikulátlanul miközben megint elindult de eldőlt és Adamnek kellett őt elkapnia.
-Húha te rendesen berúgtál. Na gyere segítek.-mondta Adam,  és az egyik kezét Bill derekát ölelte át a másikkal Bill karját fogta a vállánál és így tántorogtak ki.
-Ülj be. Hazaviszlek-mondta Adam de Bill azonnal ellenkezni kezdett
-Mi? Ne. Még nem is ismerlek.
-Nézd. ha te vezetsz akkor biztos hogy valaki meg fog halni. Hadd vigyelek haza esküszöm semmit sem fogok csinálni.
-Rendben.-ezután nem igazán beszélgettek. Bill csak haza akart érni.
Adam ragaszkodott ahhoz, hogy felkísérje Billt a lakásba. Amikor Bill kinyitotta az ajtót Adam  nem vesztegette az időt. Egyből a falnak tolta a kisebb férfit és ajkainak esett. Bill elképedt de már nagyon nem tudott ellenkezni. Nagyon fáradt volt már és biztos volt abban, hogy ha a férfi nem fogná olyan erősen a derekát már húzná a lóbőrt a padlón. Nem húzódott viszont nem is csókolt vissza.....egy ideig de amikor érezte, hogy Adam nem hajlandó tágítani akkor lassan ő is visszacsókolt. Adam ezt megérezvén a falnak szorította Billt és szinte kifulladásig csókolta őt.  Bill a lábait Adam dereka köré fonta és tovább csókolta az ismeretlen férfit. Nem tudta hogy miért  engedi ezt az egészet. Bűnösnek érzete magát. Úgy érezte, hogy ezzel elárulja Tomot. Hogy mivan?? De hisz Tommal soha nem is volt együtt. Nem csinál semmi rosszat. Elmúlt már 18 éves szóval eltudja dönteni hogy mit akar az élettől. És ő most a férfit akarta. De nagyon. Viszont, volt egy olyan érzése, hogy ha akarná sem tudná most megállítani ezt az egészet. Adam elindult vele a hálóba majd ott lerakta és levette magáról a pólót. Bill miután ő is levette a saját pólóját végigfeküdt az ágyon majd hagyta hogy Adam végezze a dolgát. Adam fölé hajolt és a nyakát kezdte csókolni és harapni aminek hatására Billnek egyből az jutott eszébe hogy Tom ezt sokkal jobban csinálja. Tudta, hogy ma fogja elveszíteni a szüzességét és hogy ezt nem tudja kontrollálni. Várjunk csak. Mi? Nem az nem lehet. Bill sokkal több ennél. Nem egy idegennek akarja odaadni a szüzességét főleg úgy hogy azt holnap megbánná.
-Ne...Adam kérlek...ne...nem akarom-mondta Bill halkan mire Adam befejezte az eddigi cselekedetét és kérdőn nézett Billre.
-Nem akarod?-kérdezte és elég hihetetlen arcot vágott. Látszott rajta hogy nem hisz Billnek.
-Nem..én nem voltam férfivel és..nem ...-kereste Bill a szavakat. Nem akarta megbántani a férfit. De nem tudta hogy hogyan mondja azt hogy: Takarodj a picsába mert nem rád van szükségem és nem akarom hogy megdugj!
-És nem így akarod magad oda adni valakinek..ugye?-kérdezte mosolyogva a férfi
-Hát ja-mondta Bill szemlesütve
-Oké. Akkor ez esetben távozom-mondta Adam és már fel is öltözött és elindult a kijárat felé.
-Várj! Tényleg nem baj?-kérdezte Bill és utána eredt
-Még ha baj is lenne akkor sem várhatom el tőled hogy akaratod ellenére ágyba bújj egy ismeretlennel.-mosolygott Adam majd arcon puszilta Billt és eltűnt a lépcsőházban.Bill egy percig sem gondolkozott. Elindult a kapitányságra. Beszélnie kellett Tommal. Mikor benyitott Tom szobájába Tom az ágyán ült és mosolyogva nézett Billre.
-Miért nem feküdtél le vele?-kérdezte még mindig mosolyogva viszont a szemeiben inkább a düh tükröződött.
-Lehetséges hogy azért..-folytatta Tom miközben lassan Billhez sétált-lehetséges hogy azért mert rám vágysz? Hm Bill? Lehetséges egyáltalán?
-Nincs kizárva.-Tom ekkor kicsit meglepetten nézett Billre aztán közelebb lépett hozzá, a tarkójára tette a kezét és még egyszer mélyen Bill szemébe nézett jóváhagyást keresve, amit meg is kapott. Ez után  nem vesztegette az időt oda hajolt Billhez és megcsókolta. A csók nem tartott sokáig, viszont Bill eszméletlenül élvezte. Miután elváltam Bill azt remélte hogy lesz valami folytatás de ehelyett Tom mosolyogva hátrébb lépett.
-Holnap is gyere le e-tájt.-Bill erre csak bólogatni tudott.
-És most Mr.Kaulitz ha megbocsájt aludni szeretnék.-mondta Tom majd hanyatt feküdt az ágon. Bill még mindig sokkos állapotban volt ezért nem is csinált semmit csak fogta magát és haza ment. Aludni. Tom elmosolyodott a sötétben.

Megjegyzések

  1. Nagyon-nagyon tetszik ez a történet! :D Kíváncsi vagyok mi lesz a folytatása! ^^ Kérlek, hoz hamar! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik:) a folytatással pedig igyekszem, köszönöm a kommentet :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Helyzetjelentés

Addicted to drugs 4.rész

Daze 9.rész