Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2016

Addicted to drugs 3.rész

Billnek elég rémese napja volt. Még csak reggelnél tartott de már kikészült. Már több, mint egy hete Adam-nél lakik, és a fiú ragaszkodott ahhoz, hogy Bill rendszeresen bejárjon a suliba. Bill pedig ragaszkodott ahhoz hogy nem megy be, de mivel a lakás Adam-é volt ezért nem volt túl sok beleszólása. Adam teljesen megváltozott az utóbbi időben. Szeretőből átment egy gondoskodó apába, ami a fekete hajúnak egyáltalán nem tetszett. Semmi szüksége nem volt arra hogy bárki is dédelgesse. Bill éppen a buszon ült és az iskolába tartott. Nem volt ülőhely, ezért kénytelen volt állni ráadásul nagyon sokan voltak, és össze passzírozódtak mint a heringek.Billnek hányingere volt az egésztől, és egy megváltás volt számára az amikor megérkezett a jó megállóba. Október volt, és egy kicsit rossz idő, hideg széllel ezért Bill egyből rohant is az iskolába. Már három napja tiszta volt, és azóta szinte egy szemhunyásnyit sem aludt. -Első óra töri. Remek-morogta miközben idő előtt bement a terembe és leült