Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2016

Vége

Sziasztok. Mint azt tudjátok, a blogon nemrégiben volt egy szavazás amiben a párosokról lehetett dönteni. Ennek a szavazásnak az eredményét szeretném kihirdetni. Egyenlő szavazat jött a Bill/Tom, és a Bill/bármelyik bandatag lehetőségekre, így ebben a két témakörben láthattok majd a jövőben novellákat, illetve folytatásos történeteket. Az első novellát már el is kezdtem, de nem ígérek semmit előre, mert úgy sem tudnám betartani ráadásul a december elég húzós nekem a suli és az ünnepek miatt, de igyekezni fogok. További szép estét mindenkinek! :)

Daze 10. rész

-Nos, ezt nem gondoltam volna. De Tom ezt eddig miért nem mondta el?-kérdezte Kate, Tom védő ügyvédje. Jelenleg Bill volt nála aki elmondta a Tomtól kapott információkat az ügyvédnőnek. -Gondolom bűntudat. -Gondolod? Te vagy a pszichológusa, nem? Ezeket már rég tudnod kellene.-mondta egy kicsit talán mérgesen is a nő. Bill lejjebb csúszott a székében. -Mostanában egy kicsit elcsúsztunk. Nem tudtam rendesen dolgozni mert arra kellett rávennem Tomot hogy megszólaljon. -Értem. Hát, ettől kicsit sem vagyok elragadtatva.-fonta keresztbe a karjait a nő. Egy ideig Bill csak lefelé nézett, aztán mégis a Kate-re emelte a tekintetét. -Kate...szerinted Tomot felmentik majd?-Kate erre össze ráncolta a szemöldökét és valószínűleg a per kezdete óta most először gondolkodott el ezen. -Őszintén? Nem hiszem. Hiába mondjuk hogy sikerülni fog, mind ketten tudjuk ez nem ilyen egyszerű. Tom embert ölt.  Nem is egyet. Úgyhogy szerintem nem.-Bill sem várt más válaszra. Azt szerette volna ha együtt lenn

Közvélemény kutatás

Sziasztok! Most nem résszel jöttem, (hamarosan az is lesz) de most a véleményetekre vagyok kíváncsi. Arról érdeklődök hogy milyen párosítást olvasnátok a blogon. Három lehetőség van. A klasszikus Bill/Tom, Bill és valamelyik bandatag (Georg, Gustav, David) és az utolsó ami 'egyéb'. Ez lehet egy másik híresség, vagy egy általatok kitalált szereplő is akár. Annyit kérek tőletek hogy amennyiben az egyéb gombra kattintotok akkor kommentben jelezzétek hogy mire gondoltok egyéb alatt. A szavazásnak, amit a blog alján megtaláltok december hatodikán lesz vége, és bármilyen ötletet szívesen várok.

Addicted to drugs 3.rész

Billnek elég rémese napja volt. Még csak reggelnél tartott de már kikészült. Már több, mint egy hete Adam-nél lakik, és a fiú ragaszkodott ahhoz, hogy Bill rendszeresen bejárjon a suliba. Bill pedig ragaszkodott ahhoz hogy nem megy be, de mivel a lakás Adam-é volt ezért nem volt túl sok beleszólása. Adam teljesen megváltozott az utóbbi időben. Szeretőből átment egy gondoskodó apába, ami a fekete hajúnak egyáltalán nem tetszett. Semmi szüksége nem volt arra hogy bárki is dédelgesse. Bill éppen a buszon ült és az iskolába tartott. Nem volt ülőhely, ezért kénytelen volt állni ráadásul nagyon sokan voltak, és össze passzírozódtak mint a heringek.Billnek hányingere volt az egésztől, és egy megváltás volt számára az amikor megérkezett a jó megállóba. Október volt, és egy kicsit rossz idő, hideg széllel ezért Bill egyből rohant is az iskolába. Már három napja tiszta volt, és azóta szinte egy szemhunyásnyit sem aludt. -Első óra töri. Remek-morogta miközben idő előtt bement a terembe és leült

Addicted to drugs 2.rész

-Bill Kaulitz! Felállni!-sipított az történelem  tanárnő Ms. White. Ms. White kb a 40-es éveiben járó, szemüveges, vörös hajú nő volt aki utálta Billt a sok hiányzása miatt. A ritkaságok egyik pillanata volt az amikor Billt látni lehetett iskola falain belül. Általában csak simán lelépett a srácokhoz de volt amikor még "orvosi papírt" is vitt ami természetesen hamis volt. Az apja mostanában ragaszkodott ahhoz, hogy a kicsi fia iskolába járjon és Billnek eszében sem volt megtenni ezt az apjáért de mivel az anyja is kérte őt ezért megtette. Pár hétnél tovább úgysem fogja bírni. -Beszélj nekem mondjuk...a hidegháborúról.-kezdte a feleltetést a tanárnő. Bill csak állt a tanárnő előtt miközben rágógumi lufikat fújt és próbálta kiborítani azzal hogy nem pislog. -Na? Semmi? -Csak azt tudom hogy ha az életkorát nézzük akkor magának azokban az időkben kellett volna nyugdíjba mennie. Felelhetek inkább matekból?-kérdezte szemtelenül Bill és hallotta amint az osztályából néhány személ

Addicted to drugs 1. rész

Sziasztok! Újra bocsánatot kell kérnem a kihagyásért, de mentségemre szóljon, hogy a suli az oka az egésznek. Így hirtelen nagyon leszívta az energiám, de innentől kezdve igyekszem majd minél előbb új részekkel szolgálni, és igen, új sztorit kezdek (természetesen a többit is folytatom majd) remélem  majd ez is tetszeni fog nektek! Jó olvasást! -Öröm veled üzletelni!-fogott kezet a két férfi. -Örülök hogy segíthettem!-válaszolta Jerome. Ő volt az. Jerome DeBiller. A város legjobb drogdílere. Bárki, aki minőségi drogot akart rövid időn belül annak csak meg kellett keresnie őt és már meg is kapta. Elég jól ment az üzlet lassan terjeszkedhetne. Ez itt New York. Egy hatalmas város ami bűzlik a szeméttől és a csatorna szagtól mégis emberek ezrei vágynak a Central Park és a Time Square ölelésére. Jerome körbe nézett az utcán ahol  a következő megrendelőjét várta aki éppen akkor fordult be a sarkon. Sötét volt, ezért az arcát nem lehetett látni és még kapucni is volt rajta de Jerome tudt

Daze 9.rész

Sziasztok! Oké, azzal a pár nappal sikerült jól elkésnem és igen, tudom hogy nem Daze folytatásról volt szó de....most ehhez van ihletem. Ne hari és jó olvasását mindenkinek :) (soha többé nem ígérek nektek semmit, mert képtelen vagyok  betartani) Bill kezdett kikészülni. Ma voltak túl a harmadik tárgyaláson, és egyáltalán nem álltak nyerésre. Tom a napokban megmakacsolta magát, és a bíróságon nem volt hajlandó egy szót is szólni, ezzel megnehezítve Bill és a bíró dolgát. A fekete hajú azóta már számtalanszor próbálta elmagyarázni neki, hogy ez így nem lesz jó. De látszólag őt ez egyáltalán nem érdekelte. Pedig, ha így folytatja két út áll előtte: vagy életfogytiglant kap vagy halál büntetést. Bill egyiket sem akarta. Ő csak együtt akart lenni Tommal nem a börtönben hanem kint, a rácsokon túl de erre a nullánál is kevesebb  esély volt. -Milyen érzés volt a bíróságon?-Bill és Tom éppen egy terápián ültek és Bill most komolyan akart Tommal foglalkozni mert meg akarta tudni hogy mi za

A Szerelem Óceánja 5. rész

Sziasztok! Szeretnék bocsánatot kérni azért mert ennyit kellett várni az új részre de mostmár visszatértem és remélem hogy tetszeni fog az új rész. Ja, és bocsi azért is mert ez elég rövidre sikeredett de pár nap múlva jön a folytatást szóval nem kell búsulni :) jó olvasást! Bill kétségbe volt esve. Már csak pár hét volt hátra az esküvőig és minél több időt töltött Adellel, annál biztosabb volt abban hogy nem akar házasodni. Vagy legalábbis, nem vele. És Tom. Ott volt Tom, aki még nagyobb fejtörést okozott neki mint az esküvő. Nagyon jó barátok lettek és a csókukról azóta sem beszéltek. De Tom még mindig azt hitte hogy Bill lány. Bill pedig a napok múlásával egyre biztosabb  volt abban, hogy Tommal szívesebben házasodna. De ehhez igazi csodára lett volna szükség. -Min gondolkodsz ennyire?-kérdezte tőle Tom. Jelenleg is annál a tónál voltak ahol először csókolóztak, és éppen beszélgettek minden féléről. -Hmmm? Oh semmi csak.....ez az esküvő járt a fejemben. -A Kaulitz esküvő? -

Daze 8. rész

Bill éppen Tom tárgyalásán ült és az egyetlen szó amivel le tudta volna írni ezt az egészet: kínzás. Hosszú és fájdalmas kínzás. Most éppen a kérdezősködés folyt. A vádlottak padján Tom egyedül volt viszont ahol a sértettek foglaltak helyet olyan sokan, hogy volt, akinek nem jutott már hely. Bill ennek láttán ledöbbent. Persze, számíthatott volna rá hisz mégis csak egy sorozatgyilkosról van szó de ezt álmaiban sem képzelte volna. Ennek ellenére, ő sajnálta Tomot. Lehet, hogy ezzel egyedül volt,amit nem is csodált de ők nem is ismerték Tomot. Csak azt, amit elkövetett. Ő viszont ismerte és tudta hogy Tomnak sokat jelent az, hogy Bill ezekben az órákban ott van vele és támogatja őt. Bill tudta hogy semmi esély arra hogy felmentsék, ahhoz túl jól ismerte a büntető jogi eljárásokat de most már érti hogy az efféle bűnt elkövetett e,berek rokonai miért kérik mindig azt, hogy mentsék fel a vádlottat. Mert nekik ő fontos volt és nem akarták hogy az egyik szerettük börtönben rohadjon. Az áldoza

Daze 7.rész

Sziasztok. Sajnálom hogy eddig nem írtam részt  de nagyon sok dolgom volt. Remélem hogy mindenkinek tetszeni fog. Jó olvasást! Bill remegő gyomorral nyitotta ki a rendőr kapitányság ajtaját az éjszaka közepén. Halk léptekkel elindult Tom cellája  felé.Fogalma sem volt arról hogy mire számíthat. Csak remélte hogy ez nem egy csapda. Mikor felért a 3. emeletre kicsit elbizonytalanodott, de aztán folytatta útját. Lassan kinyitotta Tom cellájának ajtaját majd belépett és  vissza zárta. Odabent teljesen sötét volt Tom ágyát is alig látta. Odabotorkált az ágyhoz és leült rá. Tom felé fordult és mosolyogva felült. -Szóval tényleg eljöttél. -Persze miért ne jöttem volna?-kérdezte Bill és egy kicsit furcsállta hogy Tom ilyeneket mond -Azt hittem hogy elmenekülsz az utolsó pillanatban-Bill ezen elgondolkozott. Mikor megállt a folyosón tényleg megfordult a fejében az is hogy lelép, de már itt volt és igaz hogy illegális az amit csinálni fognak de ez most valahogy nem tudta őt érdekelni. -

A Szerelem Óceánja 4. rész

Sziasztok! Igen, igen tudom, hogy rég hoztam új részt de lusta voltam :) most viszont beteg vagyok úgyhogy van időm bőven. Szeretném megköszönni a visszajelzéseket amiket a részek után kapok jól esik :) Jó olvasást. Egy héttel  az eset után a Kaulitz család a hintóban ült és a Strauss villába tartottak azért, hogy Bill bocsánatot kérjen a menyasszonyától. Bill és az apja közötti viszony azóta sem enyhült. Bill látta, hogy Jörg őt nézi eléggé szúrós tekintettel,de még csak szóra sem méltatta. Helyette inkább összefonta maga előtt a karjait és kinézett az ablakon. Az egyetlen aki mérges lehet az Bill hisz őt rágalmazták meg. És nem sokára bocsánatot kell kérnie attól a nőszemélytől! Bill valahányszor csak rá gondolt dühös lett és legszívesebben földhöz vágott volna valamit. Az anyja az út alatt többször is megpróbált beszélgetést kezdeményezni, sikertelenül. Mikor megérkeztek Bill még dühösebb lett de minden mérgét le kellett nyelnie. Igazából megfordult a fejében az hogy direkt elszú