Daze 8. rész

Bill éppen Tom tárgyalásán ült és az egyetlen szó amivel le tudta volna írni ezt az egészet: kínzás. Hosszú és fájdalmas kínzás. Most éppen a kérdezősködés folyt. A vádlottak padján Tom egyedül volt viszont ahol a sértettek foglaltak helyet olyan sokan, hogy volt, akinek nem jutott már hely. Bill ennek láttán ledöbbent. Persze, számíthatott volna rá hisz mégis csak egy sorozatgyilkosról van szó de ezt álmaiban sem képzelte volna. Ennek ellenére, ő sajnálta Tomot. Lehet, hogy ezzel egyedül volt,amit nem is csodált de ők nem is ismerték Tomot. Csak azt, amit elkövetett. Ő viszont ismerte és tudta hogy Tomnak sokat jelent az, hogy Bill ezekben az órákban ott van vele és támogatja őt. Bill tudta hogy semmi esély arra hogy felmentsék, ahhoz túl jól ismerte a büntető jogi eljárásokat de most már érti hogy az efféle bűnt elkövetett e,berek rokonai miért kérik mindig azt, hogy mentsék fel a vádlottat. Mert nekik ő fontos volt és nem akarták hogy az egyik szerettük börtönben rohadjon. Az áldozatok ügyvédje, keresztnevén szólítva Karl kegyetlen volt Tommal. Karl pont olyan volt mint azok az ügyvédek, akiket a filmekben lehet látni. Pontosan tudják, hogy hogyan kell mesterien kiforgatni az ember szavait úgy, hogy a vádlott rosszul jöjjön ki belőlle. Tom lehajtott fejjel állt és a válaszain semmi érzelem nem tükröződött ami igen aggasztó volt.
-Egy pillanatig sem gondolt a következményekre?-kérdezte az ügyvéd
-Nem, nem gondoltam.-mondta Tom és a hangjában itt fedezte fel Bill az első érzelmet:a fájdalmat.
-Nem is érdekelte?
-Abban a pillanatban nem.
-És miután megölte őket, mire gondolt? Mit érzett? Kérem segítsen abban hogy a fejébe lássak.
-Őszintén? Nem gondoltam semmire. Még akkor sem. Az elsőnél megijedtem és féltem. Legalább annyira mint ő.-célzott Tom arra a személyre akit megölt és ebben a pillanatban néhány ember valószínűleg családtagok hangosan felsírtak és Tom félszemmel rájuk nézett ugyan, de hamar elkapta onnan a tekintetét. -De aztán amikor jött a többi.....én.....nem is tudom.....automatikusan csináltam mindent úgy ahogy az elsőnél.
-Köszönöm nincs több kérdésem.-mondta Karl a bírónak. Tom ekkor leült, és láthatóan megkönnyebbült, de  a tekintetét akkor sem emelte fel amikor a bíró megszólalt.
-Kérem a következő tanút aki nem mint-és ekkor keresgélt egy kicsit a papírjai közt,- Barbara Trümper, a vádlott, Tom Trümper édesanyja.-ekkor Tom először felemelte a fejét és kikerekedett szemekkel nézett Billre aki csak megvonta a vállát jelezve, hogy erről ő sem tudott. Egy kb 165 cm magas, vékony, barna hajú, beesett arcú nő indult meg a tanú szék felé miközben a szemét törölgette egy zsebkendővel és még csak véletlenül sem nézett a sértettek felé akik viszont árgus szemekkel nézték a nő minden egyes lépését. Barbara szó nélkül ült be a székbe és ahogy az lenni szokott lerakta az esküt, majd őt is kérdezni kezdték, ám őt már jóval lágyabban és kedvesebben.
-Mrs. Trümper köszönöm hogy eljött.-mondta Karl-biztos lehetek abban hogy mindenre az igazat válaszolja majd?-a nő válasz helyett csak bólintott és még egyszer megtörölte a szemét.
-Akkor kezdjük. Barbara ön egyedül nevelte a gyerekeit igaz?-kérdezte Karl mire megint csak bólogatás volt a válasz.
-Egy fiú és egy lány.....és ön hol dolgozik?- a nőn látszott hogy kényelmetlenül érzi magát és a válasz előtt kifújta az orrát. Elkezdett keresni egy másikat de nem talált ezért a bíró adott neki egy csomaggal amit egy halk köszönöm kísért majd válaszolt.
-Hát egy középiskolában vagyok tanár.-felelte. A kinézete is erre engedett következtetni. Már a harmincas évei végén járhatott mégis a korához képest jól nézett ki és az öltözködésével sem volt semmi baj.
-Mit tanít?
-Matematikát.
-Matematikát.....és mondja Tom jól teljesített az iskolában?
-Hát.....nem volt kifejezetten jó tanuló de rossz sem olyan hármas körül.
-Értem és az iskolában vagy akár otthon voltak jelek arra hogy erőszakos természete van. Kérem most ne úgy válaszoljon mint egy anya hanem mint külső szemlélő.-Barbara gondolkodott pár pillanatig majd válaszolt.
-Gyakran voltak vele problémák, nagyon verekedős volt és gyakran fegyelmezetlen de én azt hittem hogy majd kinövi.
-És otthon sem voltak jelek?
-De. Neki.....néha düh kitörései voltak de velem vagy a húgommal sosem volt erőszakos.
-És az apja? Ő is ilyen volt.?
-Nem! Nem ő...szerény volt inkább.
-Értem. Utolsó kérdésként.  Ön szerint, a fia bűnös?-erre a nő elhallgatott és Tom ügyvédje felszólalt.
-Tiltakozom! Az anya véleménye  személyes nem tartozik egy tanú kötelessége alá!-kiáltotta az ügyvédnő de a bíró leintette.
-Hallani akarom a választ. Nos?
-Tom a fiam. Szeretem őt mint anya a fiát és igaz hogy ezt sosem néztem volna ki belőle,-itt a fiára nézett könnyes szemekkel viszont ő nem nézett vissza rá-még mindig hiszek abban hogy ennek valami más az oka.
-Szóval azt mondja hogy nem bűnös?-a nő itt lehajtotta a fejét
-D...de az....és nagyon sajnálom azt ami az áldozatokkal történt-itt a családtagokra nézett- de értsék meg. Én is anya vagyok! Szeretem őt. Nem tudom őt ellökni magamtól és annak ellenére amit tett én azt szeretném ha kapna még egy esélyt....bár, erre szinte semmi esély...-újra lehajtotta a fejét és nem mondott mást.
-Bíróúr! É befejeztem. Köszönöm.-ezzel Karl visszaült a padra és Barbara is gyorsan távozott de mielőtt leült volna megállt a fia mellett, és megölelte majd mikor érezte hogy Tom visszaölel a fülébe súgta a következőket: sajnálom drágám. Nagyon szeretlek.-ezzel távolabb húzódott
-Én is téged anya.-felelte Tom szomorkásan. Az anyja még egyszer megölelte majd tett egy próbát és azt mondta.
-Nyugodj meg fiam. Minden rendben lesz.-még egyszer végigsimított Tom arcán majd visszaült. Egyetlen szó nélkül. Karl, a bíró, Bill és a sértettek ezt mind végignézték. A bíró közönyösen, a sértettek még jobban sírtak, Karl látszólag ideges lett viszont Billnek elolvadt a szíve szeretettől amit érzett. Ekkor a bíró kimondta a végszót.
-A tárgyalásnak vége. Legközelebb egy hónap múlva találkozunk.-majd két kalapácsütéssel pontot tett az i végére. Az emberek kivonultak, Tomot elvezették, Karl összeszedte a papírokat, Bill pedig rohant Tomhoz......