Daze 10. rész

-Nos, ezt nem gondoltam volna. De Tom ezt eddig miért nem mondta el?-kérdezte Kate, Tom védő ügyvédje. Jelenleg Bill volt nála aki elmondta a Tomtól kapott információkat az ügyvédnőnek.
-Gondolom bűntudat.
-Gondolod? Te vagy a pszichológusa, nem? Ezeket már rég tudnod kellene.-mondta egy kicsit talán mérgesen is a nő. Bill lejjebb csúszott a székében.
-Mostanában egy kicsit elcsúsztunk. Nem tudtam rendesen dolgozni mert arra kellett rávennem Tomot hogy megszólaljon.
-Értem. Hát, ettől kicsit sem vagyok elragadtatva.-fonta keresztbe a karjait a nő. Egy ideig Bill csak lefelé nézett, aztán mégis a Kate-re emelte a tekintetét.
-Kate...szerinted Tomot felmentik majd?-Kate erre össze ráncolta a szemöldökét és valószínűleg a per kezdete óta most először gondolkodott el ezen.
-Őszintén? Nem hiszem. Hiába mondjuk hogy sikerülni fog, mind ketten tudjuk ez nem ilyen egyszerű. Tom embert ölt.  Nem is egyet. Úgyhogy szerintem nem.-Bill sem várt más válaszra. Azt szerette volna ha együtt lennének talán annyira is, hogy a dolog másik kimenetelébe már bele sem gondolt.
-Szerintem...én most megyek.-állt fel a székből teljesen lesokkolva Bill és kiment az irodából. Megállt Tom cellájának ajtaja előtt és egy kicsit hezitált, majd benyitott. Tom az ágyon ült török ülésben és az ablakon nézett kifelé. Amikor észre vette, hogy Bill bent van a szobában elmosolyodott, és megpaskolta maga mellett az ágyat. Bill leült és csak néztek egymásra percekig.
-Van valami baj?-kérdezte Tom-Látom rajtad hogy bánt valami.
-Nem semmi. Csak fáradt vagyok tudod, mostanában sok a meló.-vakargatta a tarkóját a fekete. Tom egy kicsit közelebb húzódott hozzá és megfogta a kezét de ezen kívül nem csinált mást.
-Tudom, hogy nem ez a baj. De majd elmondod ha akarod nem szeretném erőltetni a dolgot. Viszont mostanában tényleg kicsit sokat dolgozol. Pihenhetnél többet is.
-Nem szeretnék.
-Miért nem?
-Mert akkor nem láthatlak. És mert...ha otthon vagyok egyedül akkor mindig ellepik az agyam a gondolatok. Rossz érzés.-Tom erre egy kicsit felhúzta a szemöldökét és úgy döntött hogy hagyja ezt az egész témát. Nem akarta teljesen elrontani Bill kedvét.
-Oké. Tudod, vannak dolgok amik érdekelnek veled kapcsolatban. Dolgok amikről még nem meséltél. Ha kérhetem akkor most elmondod?
-Attól függ. Mit akarsz tudni?-Tom egy ideig hezitált majd úgy döntött hogy nem hazudik és azt kérdezi meg amit eredetileg szeretett volna.Sajnos szegény nem tudta hogy ezzel a kérdéssel méh kasba tenyerel.
-Mivan a családoddal? Anyukád, apukád, tesók?-Bill erre nyelt egy nagyot és érezte ahogy a gyomra görcsbe rándul. Erre a kérdésre nem igazán számított.
-Hát..mit mondhatnék? Teljesen unalmas családom van. Testvérem nincs, apukám zene iskola tulajdonos, anyukám pedig titkárnő. A szüleim eléggé keményem neveltek. Tanulnom kellett és az lettem amit ők akartak. Ezt a pályát nem én választottam. Ők azt akarták hogy a fiuknak diplomája legyen és orvosira járjon. És ezért képesek voltak bármire. Ha nem hoztam ötöst akkor megbüntettek. Sosem vertek, és nem is kiabáltak mert ettől függetlenül nagyon szeretnek és bíznak bennem. Pontosan tudták jól hogyha én mondok nekik valamit akkor az úgy van. Ha azt mondom hogy ki fogom javítani azt a rossz jegyet akkor ki is fogom nem csak a levegőbe beszélek. Én magam is elég unalmas típus vagyok, szerettem tanulni. A szüleim minden büntetés ellenére nagyon nagy szeretetben neveltek engem.. Nem kényeztettek el, de mindent megadtak amire szükségem volt. Már egy ideje nem találkoztam velük, csak telefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Egészen pontosan...két éve. Még Karácsonykor sem. Tudom hogy ezzel nagyon elszomorítom őket, főleg anyát, de tényleg sok a munkám és én csak....egyszerűen beszippant a munka.-mondta szomorúan Bill. Jó érzés volt elmondani valakinek a családjáról még senkinek sem beszélt. És az identitásáról sem. Tom végig csöndben hallgatta.
-Hmm..nem is tudtam hogy neked legalább annyira szükséged van egy kiadós beszélgetésre egy agytúrkásszal, mint nekem.-Bill erre kicsit elmosolyodott és meglökte Tomot.
-Héj! Én is az vagyok.-nevetett
-Tudom. Figyi tudom hogy semmi közöm hozzá, de szerintem újra fel kéne velük venned a kapcsolatot. Látszólag tényleg nagyon sokat dolgozol de ez egyáltalán nem normális. Te is megérdemelsz egy kis pihenést.
-Igen csak sajnos nem ez a baj. Mármint, nem csak ez. Tom az én...az én szüleim konzervatívak. Nagyon. És van egy társadalmi réteg amivel egyáltalán nem tudnak azonosulni..és ezek a melegek. Én meg..hát azok után, ami köztünk történt elég egyértelmű. Én már korábban is tudtam magamról hogy mi vagyok, de nem mertem elmondani nekik mert féltem hogy megutálnak. Ez a fő oka annak hogy nem találkozom velük. Mert nem tudnék így a szemükbe nézni. Bár anya már sejti de mindig kivágom magam és apa is mindig mondja neki hogy csak időre van szükségem és ha majd nem lesz olyan munkám akkor majd biztos lesz egy barátnőm. Tudom jól hogy mekkora teher esne le a vállamról ha elmondanám de ez nem ilyen egyszerű.-Tom teljesen megsemmisült az előbb hallottaktól. Bár neki is megvoltak a saját családi problémái ezzel sosem kellett szembe néznie. És még csak nem is sejtette, hogy Bill ekkora titkokat nyom el magába már évek óta.
-Na. de Bill. Elvek ide vagy oda, te akkor is a gyerekük vagy és leszel. Azok alapján amit elmondtál, ők jó emberek akik szeretnek téged, és biztos vagyok benne hogy ha elmondanád nekik akkor nem utálnának. Igen lehet hogy az elején talán még egy kicsit hevesen fognak reagálni, és igen, megtörténhet az is hogy nem fogják tudni egyből elfogadni de az biztos hogy nem fognak utálni. Mert a gyerekük vagy.-Tom látta, hogy Bill nincs meggyőzve, ezért folytatta.-Bill. legalább egy próbát megér. Ennél az állapotnál már nincs rosszabb, teljesen elvágtad magadat a külvilágtól és beletemetted magad a munkádba. Fogadok hogy a felbukkanásom előtt még magadnak sem akartad bevallani hogy meleg vagy. Betegesen bemesélted magadnak hogy te hetero vagy és az ellenkezőjébe még csak bele sem akartál gondolni.
-Hmm...lehet hogy jobb lenne ha te lennél az én pszichológusom. -Tom erre mosolygott és egy apró puszit nyomott Bill arcára.
-Ígérd meg, hogy felhívod őket.-Bill erre egy kicsit kétségbe esetten nézett rá.-Bill! Ígérd meg!-váltott egy kicsit fenyegető hangnembe Tom.
-Oké. Oké. Fel fogom őket hívni.-mondta nevetve Bill. Jól esett neki, hogy Tom mellette áll, és még segíteni is akar neki.
-Szeretlek Tom.-mondta őszintén Bill. Tom látszólag meglepődött ezen, de aztán egy erős csókot nyomott Bill szájára.
-Én is téged Bill. A kapcsolatunkban most mondtuk ki először azt hogy szeretlek.-mondta mosolyogva Tom és ezután még egy csókot váltottak.

Megjegyzések

  1. Nekem mindig rossz érzés, mikor olyat olvasok, hogy szülők képesek lennének kitagadni is akár a gyereküket a mássága és a saját hülye elveik miatt. Ezzel egy nagyon létező problémára világítottál rá. Mostoha apám is pont ilyen típus... Szörnyű. Viszont Tom nagyon édesen viselkedik vele, és jó, hogy Billről is megtudunk egyre több mindent. Ez a történeted a kedvencem. :) Naaagyon várom a folytatást, de igazából bármelyiknek a folytatását! Siess! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bon Appétit 2.rész

Bon Appétit 1.rész

Addicted to drugs 1. rész