Addicted to drugs 4.rész

Sziasztok! Újra itt vagyok egy új résszel ami remélem, ezúttal is elnyeri majd mindenkinek a tetszését. Jó olvasást mindenkinek!



-Tommy! Felelsz vagy mersz?-kérdezte Joey. Éppen felelsz vagy merszet játszottak. A raktár épület amiben eddig voltak már nincs többé, ugyanis lebontották és egy korszerű társasházat akartak oda építeni így Joeynak és a bandájának nem volt maradása. Ahol mostanában találkoztak az Adam lakása volt. Adam nem egyedül lakott, ugyanis vele élt a főbérlő a 23 éves Georg, aki autószerelőként dolgozott Bronxban. Rajta kívül még ott lakott a 21 éves Gustav aki pedig egy étteremben volt séf. Végül ott lakott még a 19 éves Andrea, aki jelenleg 6 hónapos terhes. A gyerek apja börtönben ül lopásért de nagyon megörültek a kislányuk érkezésének. Andrea is velük tartott a játékban de ő a terhessége miatt nem ivott semmit. Szóval, így éltek ők békésségben négyesben. Illetve, Billel együtt öten. Mivel Bill azóta sem ment vissza a szüleihez. Adamnél nem drogozott annyit sőt, már napok óta tiszta volt ám ennek nem az volt az oka hogy ő akkor most megjavult. Hanem az, hogy Adam tanulásra fogta, és még ki is kérdezte, szóval Bill a tanulás végére már csak aludni szeretett volna. Az elvonási tünetek már jelentkezni kezdtek, ezért Bill ezt alkohollal próbálta elnyomni. Az a helyzet, hogy Georgék nem igazán örültek annak hogy Bill ott van a lakásukban. Persze, mivel még gyerek nem hagyták őt az utcán, de nincs munkája, nincs pénze és így nem tud lakbért fizetni. Andrea volt az egyetlen akivel néha tudott egy kicsit beszélgetni. Bill pedig még maga sem tudta hogy hogyan tovább és hogy mikor kíván visszatérni a családi fészekbe.
-Felelek.-mondta Tommy unott hangon.
-Oké. Szóóval....mikor voltál utoljára nővel?-kérdezte Joey és Tommy egy kicsit elpirult, mire mindenki nevetni kezdett.
-Ehhez semmi közötök.-mondta a férfi de a nagy nevetés közepette alig hallatszódott a hangja.
-Na mivan, haver? Régen volt már?-cukkolta őt Adam mire csak egy párnát kapott az arcába válaszként.
-Nem mehetnénk tovább?
-Nem. Addíg nem amíg nem válaszolsz.-húzta az agyát Joey.
-Jó! Kb fél éve. Most boldog vagy? Mehetünk tovább?-kérdezte, mire mindenki bólogatott miközben a nevetésüket próbálták leplezni. Tommy éppen kérdezett volna amikor betoppant Georg. A munka ruhájában volt, az arca fáradságot tükrözött és kicsit sem dobta fel a kis csapat látványa.
-Lelépni. Most.-mondta röviden, és mindenki készült elhagyni a kecót. Nem féltek Georgtól, de mivel övé volt a lakás muszáj volt azt tenniük amit mond. Adam kikísérte a srácokat, Bill és Andrea pedig a kanapén ültek továbbra is. Georg csak rájuk nézett, aztán egy szó nélkül bevonult a szobájába. Andrea Billre nézett.
-Nem nagyon bír téged.-mondta komoly arccal, és Bill csak meg rántotta a vállát mosolyogva.
-Hát, ja. Nem igazán tudok vele bármit is csinálni.
-Tudom. Nyugi. Csak meg kell szokjon.
-Ugyan Andi. Mindketten tudjuk hogy nem leszek itt örökké. Amint helyre jönnek a dolgok haza is megyek-látta Andrea arcán, hogy egy kicsit elszomorodott, de ő csak felállt, és egy picit elmosolyodott, majd az ajtó felé indult.
-Skacok én most lépek, dolgom van.-mondta félhangosan. Adam, aki épp az ajtó mellett állt, gyengéden elkapta a karját és visszahúzta maga mellé.
-Hova mész Billy? -kérdezte miközben tisztán látszódott rajta az aggodalom.
-Mondtam már. Dolgom van. Amúgy meg egy barátommal találkozom ha tudni akarod.-mondta talán egy kicsit büszkén is. Nagyon ritka volt az hogy ez a kis banda új tagot vegyen be, vagy hogy az egyik tagnak külső barátai is legyenek. Ennek pedig volt egy nagyon egyszerű oka. Nem szerették az idegeneket. Nagyon zártnak volt mondható az ők bandájuk. Még Georogot és Gustavot is nehezen tűrték meg, pedig a lakás az övék volt. Nem szerettek másokkal barátkozni mert féltek az előítéletektől. Sajnos, mostanában túl sok van belőlük.  Adam is elég furcsán nézett Billre mikor meghallotta hogy mit mondott neki a fiatalabb fiú.
-Ismerem?
-Nem. Egy osztálytársam.-mondta a kisebb teljesen komolyan. Adam először csak nézett rá, aztán elnevette magát.
-Mi olyan vicces?
-Billy. Neked ott nincsenek barátaid. Utálod az iskolát és mielőtt ide költöztél még azt sem tudtad hogy hogyan kell oda eljutni.-Bill akaratlanul is mérges lett ezt hallván, és elhúzódott és összeráncolta a szemöldökét.
-Ne mondd ezt, mert nem így van. Képzeld, nem csak te vagy nekem. Igenis vannak barátaim az iskolán belül is, és most fogok találkozni az egyikkel neked pedig semmi közöd hozzá. Majd jövök, pá.-mondta és elindult kifelé de még hallotta ahogy Adam utána szól.
-Ha esetleg be akarod nekünk mutatni, akkor szívesen látjuk.-Bill már nem válaszolt csak becsapta az ajtót és elindult az iskolához. mikor odaért, Tom már várt rá. ugyanúgy volt felöltözve, a külseje semmit sem változott. Az iskolájuk előtti parkban várt rá, egy padon ülve. mikor meglátta Billt felállt és vadul integetni kezdett.
-Szia.-köszöntötte őt Tom amikor Bill már hallótávolságon belül volt.
-Hello. Na mizu? Terveztél is valamit vagy csak ismerkedős estet lesz?-kérdezte Bill. Nem igazán kertelt. Tudni akarta hogy miért rángatta őt egy parkig a fiú, holott neki lett volna jobb dolga is.
-Hát...nem, nem igazán. Miért? Neked valami?-Bill egy ideig gondolkozott, hogy mit kéne csinálniuk, aztán eszébe jutott valami.
-Menjünk fel hozzánk.-Bill majdnem felröhögött amikor meglátta Tom arckifejezését.
-A haverjaim azt mondták hogy szívesen megismernének. Neked meg úgy sincs ötleted, szóval...
-De, ugye most nincsenek....-Tom idétlen kézmozdulatokat tett a levegőbe, nem tudta hogyan fejezhetné ki úgy magát, hogy az Billnek ne legyen sértő, de szerencséjére Bill vette a lapot.
-Most csak ketten vannak otthon és a normálisabbak közé tartoznak, úgyhogy ettől nem kell félned.
-mondta Bill kissé unott hangon.
-Hát, oké. Akkor menjünk.-Bill és Tom elindultak tömegközlekedéssel Billék lakására. Minél közelebb értek Tom annál jobban elveszett. Nem igazán járt még arra. Viszont akaratlanul is megállapította, hogy Bill határozottan a lepukkant részén lakik a városnak. Gyakran mást sem látott csak hajléktalanokat, szemetet és omladozó falakat, és a levegő is lég rossz minőségű volt. Tom semmi pénzért nem költözött volna ilyen helyre. Bár ő sem villában lakott, hanem egy egyszerű kis kertes házban a szüleivel.
-Te is a szüleiddel laksz,-kérdezte Tom. Bill állkapcsa megfeszült, és látszott rajta hogy sokkal komorabb lett a hangulata.
-Nem..mármint..most jelenleg balhé van, külön költöztem az egyik haveromhoz. Most csak ő van otthon meg még a három lakótársa csak velük fogsz találkozni.-terelte a témát a fekete. Tom inkább nem mondott semmit amikor meglátta azt a társasházat amiben Bill lakása volt mert nem akarta megbántani a fiút, tudta hogy nem a saját hibájából lakik ott. Bill szinte belökte a rozoga kis ajtót ami a lakásuk bejárati ajtajaként funkcionált. Az üvegek már berepedtek rajta és a zöld festék ami eredetileg borította már félig-meddig lekopott.
-Megjöttünk!-kiáltotta el magát Bill. A lakás kicsi volt, kicsi konyha, kicsi fürdőszoba, kicsi nappali. Nem volt mindenhol lefestve, a fehér festék pattogott le és alatta csak a beton volt látható. Kevés bútor volt, és ami volt az nagyon régi, elnyűtt, olcsó bútorok. A parketta több helyen is púposodott, ráadásul nagy volt a kosz. nem volt tévé, számítógép, csak a konyhában volt egy miniatűr hűtő, rádió és sütő, illetve a nappaliban volt egy hangszóró. A lepukkant lakás az állapota ellenére egyfajta otthonosságot is árasztott magából. Amint Bill felkiáltott, egy fiatal lány arca bukott elő a nappaliból és érdeklődve nézett Tomra.
-Szia Bill. Hát ő?-kérdezte, és amikor a fal mögül előjött, látszódott a már kerekedő hasa. Tomnak leesett az álla. Ilyen fiatalon terhes? Hisz, a lány nem nézett ki többnek 20 évesnél.
-Andrea, ő itt Tom. Tom, Andrea. Látod, megmondtam hogy vannak barátaim.-beszélt Bill a lányhoz, aki mosolygott ezen és Tom felé fordult.
-Hát, szia Tom. Üdvözlégy itt.-mondta kedvesen a lány.
-Szia Andrea.
-Szólíts csak Andinak.
-Öhm..oké.-Bill nem hagyta hogy többet beszéljenek mert behúzta Tomot a konyhába. Odabent elég kicsi volt a hely, a két fiú elég közel álltak egymáshoz. Bill leültette Tomot a székre.
-Kérsz valamit inni?
-Nem, köszi. Bill, mit fogunk itt csinálni?-Bill leült vele szembe a székre és felnézett rá. Tom így megcsodálhatta a fiú gyönyörű, csokoládé barna szemeit.
-Tudni akarom hogy mi velem a terved.-Tom hirtelen nem is tudott erre válaszolni. Leginkább azért, mert még ő maga sem tudta a választ.
-Semmit, Bill. Tényleg semmit. Tőlem nem kell félned, én csak a barátod szeretnék lenni.
-Én nem félek semmitől. De, bevallom, egész jófejnek tűnsz, lehet hogy adok neked egy esélyt.-Néhány pillanatig csak néztek egymásra, majd szinte egyszerre elnevették magukat. Tom észrevette, hogy Billnek nagyon szép az arca nevetés közben és a hangja is kellemes volt. Egyszer csak bejött a szobába egy magas, talán még Billnél is magasabb fekete hajú fiú, aki amint észrevette azt hogy Billnek milyen jó kedve van, elkomorodott és már szinte ellenségesen nézett Tomra miközben beljebb ment a szobában. Bill amint észrevette a fiút azonnal abbahagyta a nevetést.
-Szia Adam. Nézd má' elhoztam a haveromat. A neve Tom. Tom ő pedig Adam az én....-Bill elharapta a mondat végét, nem igazán tudta hogy mi lenne a megfelelő szó a kapcsolatukra. Tom észrevette, hogy amint ez az Adam belépett Bill teljesen megváltozott. Más volt a hangja, a beszéde, a kedve még a testtartása is. Adam is megfordult és érdeklődve nézett Billre várva a választ. Tomot pedig teljesen hidegen hagyta. Miután Bill nem szólalt meg, ő kezdett el beszélni.
-Na? Mid vagyok Bill? Haver, Pót apa? Eltartó? Szerető? Válassz.-Bill csak elpirult és lehajtotta a fejét, Adam pedig elviharzott és elhagyta a lakást. Tom számára ez elég érdekes egy beszélgetés volt.
-Bill? Ő is bandatag?-Bill csak bólintott
-És...ti tényleg...lefeküdtetek?-Bill erre már felnézett és arcáról semmit sem lehetett kiolvasni.
-Hát...tulajdonképpen....mindegy is. Amúgy kedves srác csak néha furcsán reagál a dolgokra, de ha majd megismered rájössz hogy milyen.-Tomnak nagyon tetszett az hogy Bill már most jövő időben beszél a kapcsolatukról. Mikor Tom is felnézett látta, hogy Bill intenzíven bámulja őt, miközben megnézi minden egyes vonását. Tomnak rengeteg kérdés volt még, de nem akart mindent egyből Billre zúdítani. Ő is elkezdte nézni a másik fiút. Rájött, hogy Bill egy szép fiú volt, nőies, de nem zavaróan nőies vonásokkal. A különleges öltözködése is csak még érdekesebbé tette a fiút, akárcsak úgy mint a  szemeit körülvevő fekete smink is. Észre sem vette hogy milyen régóta nézi őt, és elkezdett közeledni a fiú felé, és Bill is Tom felé dőlt. Már egymás lehelletét is érezték egymás arcán, amikor Tomnak rezgett a telefonja. Kénytelen volt elhúzódni és megnézni hogy ki volt az. Marta, az osztályuk tiniribanca. Már napok óta rá volt állva Tomra, de a a nyomulásával csak annyit ért el, hogy Tom még erősebben akart menekülni előle. Az SMS csak annyiból állt hogy emlékeztette Tomot a holnapi tanulni valókra, hozzátéve, hogy ezért igazán érdemel majd néhány szép szót. Na, azt várhatja.
-Sajnálom Bill de nekem mennem kell.-állt fel az asztaltól és Bill is követte, de nem szívesen tette. Inkább maradt volna Tommal és csókolózott volna vele az asztalnál, vagy az ágyban, vagy bárhol. Vicces hogy nem régóta ismerik egymást, és mégis ilyen érzéseket táplál iránta, de ha a szexről volt szó, Bill igazán nem volt válogatós.
-Semmi gond. Kikísérlek.
-Jobb lenne ha a suliig kísérnél, csak mert nem igazán jártam még erre és félek hogy eltévedek.-Bill felnézett rá és mosolyogva bólintott.
-Oké. Elkísérlek.
-De ugye majd még fogunk találkozni?-fordult hátra Tom. Bill még mindig mosolygott és közben becsukta az ajtót.
-Igen. Valószínűleg, fogunk.-Tom is vissza mosolygott Billre, és elindultak az iskola felé.